k♥stories | Egy nap Hollywood

ana_ularu_and_francois_arnaud (1)Egy nap “Hollywoodban”. Szokásos hétköznap délután, ülök a gép előtt és a másodpercenként érkező emaileket nézem. Egyszer csak érkezik egy üzenet a face-n, hogy vászonra való arcom van, s a következő telefonhívásnál már arról van szó, mikor kell mennem ruhapróbára. Természetesen elvállaltam, bár igazat megvallva egy sziklából előbb facsarok vizet, minthogy elérjem azt az érzést, ami hozzásegít a természetes mozgáshoz videókamera előtt.

5A Thursday című amerikai produkcióban kaptam meg a ‘blond businesswomen’ szerepét, akinek a szerep szerint a reptéren nyíltan kacér viselkedéssel kell magára hívnia a figyelmét főszereplőnknek, aki a sztori szerint pap. A pszichológiai thriller műfajú filmet G.K Chesterton “Az ember, aki csütörtök volt” c. könyve ihlette, amely Smith atya fauszti leereszkedéséről szól a római alvilágba. A filmet egy fiatal magyar kedves ismerősöm, Juszt Balázs írta, sőt rendezte. Az amerikai produkciós csapattal korábban már volt szerencsém összefutni a munkahelyemen, mindannyian tipikus filmes karakter lévén easy-going, cool és nagyszájú fazonok, akikkel élmény beszélgetni. Ám ami hab a tortán, hogy a főszereplő, mint kiderült, a Borgiák című sorozatból már ismert Francois Arnaud. Way to add pressure I guess 🙂

3Mielőtt eljött volna a nagy nap, szégyen-szemre be kell vallanom, a google keresőlistámon első helyen szerepeltek a “hogyan flörtölj nyilvánosan” és ehhez hasonló videó linkek. Valahogy csak gyakorolni kell! 🙂 Na, de minden baj nélkül az előre bekevert bátorság-mix segítségével (mely természetesen a táskámban lapult) megérkeztem a reptérre, ahol először a haj és smink, majd az öltöztető kezei közé kerültem. Egy fantasztikusan nőies fekete kosztümfelső és egy ceruzaszoknya lett az öltözékem, melyeket mintha rámszabtak volna. Bár tény, hogy a kosztümfelső dekoltázsa majdhogynem túlfutott a szexi üzleti look kategórián mely elgondolkoztatott a szerepere való megfelelés kritériumain…

6tag_230913-091850[1]3-4 óra várakozás elteltével végre elkövetkezett a jelenet, melyet a reptér várójában vettünk fel tíz-húsz statiszta segítségével. Azon a ponton már túl voltam az izgatottságon, hiszen órák óta álldogáltam máfélszámmal kisebb cipőmben. Kb kétszer felvettük a jelenetet és kész. Így vált érthetővé számomra, hogy mit jelent olyan színésszel együtt dolgozni, aki az első 500 színész listáján szerepel az IMDB-n. Francois vérprofi volt, ráadásul alapból szexi kisugárzással bír, segítsége és “csináljuk, ez jó lesz” hozzáállása nélkül nem is ment volna ilyen könnyen. Tettem a dolgom gondolkodás nélkül, és bár túl mosolygósra nem sikeredett, állítólag így is megfelelt, hiszen illett a pszicho-thriller hangulathoz. Balázs volt olyan drága, és megmutatta utána a felvett snittet, bár kissé morcos vagyok a képkockákon, sajnos be kell vallanom, hiú valóm lelkendezett, a fekete-fehér képkockákon teljesen hitelesen bontakozott ki a jelenet. Most már igazolódott előttem is, hogy a film negyedrészét teszi csak ki, amit eljátszanak a színészek és a magamfajta amatőr extrák, az igazi hatalom és tudás a rendező és operatőr kezében van.

6Alig várom, hogy 2014-ben megjelenjen a film, már a történet önmagában tabukat szakít fel, boncolgatja az egyház és a 21. század valós-valótlan kapcsolatát mindezt izgalmak és dögös jelenetek között. A főszereplő nő Ana Ularu román színésznő, akinek erőteljes kisugárzása önmagában elvinné a filmet. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg Francois és Ana nem csak a képernyőn alakítanak egy párt (Ankertben elkapott kettejük között elhangzó pár szó győzött meg erről) melytől a jelenetek Csütörtök és Szombat között még valósabbá válnak. Valójában kitűnően evickél a film a realitás és a sötétség választóhatárán – a vallás, nők, drogok, erotika, tiszta élet és a teljes káosz határmesgyéit átlépő főszereplő Smith atya ugyanolyan elveszett, mint akármelyikünk. Útkeresés, teljes elmerülés az alvilágban majd megtisztulás. Hogy ki nyer? Melyik oldal? Egyáltalán nyerhet-e bármelyik huzamosabb ideig? Ezt csak mi magunk tudhatjuk.  De Smith atya valószínűleg a happy endet választja, mint a legtöbb amerikai film, bár erről nincs biztos infóm és mivel thrillerről van szó…  2014-ben minden kiderül majd.

További infó a filmről: Hollywood Reporter vagy IMDB

**Courtesy of Save The Borgias Fan Campaign read the English translation of this post here: http://savetheborgiasfc.tumblr.com/post/62159233226/one-day-in-hollywood-klovebudapests-thursday #savetheborgias

16 Comments Add yours

  1. Lilla says:

    Nagyon klassz cikk! Milyen beszélgetésből következtettél, hogy együtt vannak? :))

    1. Amellett, hogy egyértelműen együtt távoztak (értsd mint egy pár nem csak egymás mellett), amikor két csinos csajszi odament a Francois-hoz, elhangzott a következő: “ne légy féltékeny!”

      1. Lilla says:

        Köszi a választ 🙂 Pedig úgy tudtam, hogy egy másik színésznő a barátnője. Akkor velük buliztál forgatás után? 🙂

      2. Hát még bármi lehetséges. Munkámból kifolyólag többször voltam velük igen, nagyon jófejek!

  2. Lilla says:

    Közös képet nem csináltál velük? Vagy amikor a forgatáson voltál? 🙂 És egyébként még mindig forgatnak?

    1. Lesz majd az is, a felvett anyagból kivágva, akkor lehet majd együtt látni Francois-val. Nincs közös kép a felvett anyagon kívül, nem volt rá megfelelő alkalom, amikor jól jött volna ki. Nem a wrap előző héten volt, már csak utómunkák vannak hátra és a film meg is jelenik 2014-ben.

      1. Lilla says:

        Szuper 🙂 Köszönöm nagyon a válaszokat!
        Akkor sajnos gondolom, a színészek már nincsenek Budapesten és nem találkozhatunk velük (pl az Ankertben :))

      2. Hát miután a Borgiákat általában Budapesten forgatják nem zárnám ki a lehetőséget…

  3. Lilla says:

    Sajnos már ez sem lehetséges, mert nem lesz negyedik évad a Borgiákból 😦 Már nem forgatnak többet itt.

  4. Marie says:

    Hey! I just read the English translation. Great article! You are so lucky 🙂 Could you tell me more about Francois and Ana?

    1. Hi Marie. Thanks, it was a lucky day and a fun experience. Regarding Ana & Francois I think this is the most I’d like to tell, as I do not believe in creating the ‘behind the scenes’ stories when there is perhaps nothing more to tell… who knows, maybe we will all know what’s going on one day 🙂 Thank you for reading my blog. K

      1. Marie says:

        Thank you, you are very kind! And I completely understand. Then could you share some set stories or some fun moments with the cast and crew? 🙂

  5. Margit says:

    Szia! Vannak új infóid a filmről? Mikor jelenik meg? Lesz magyar premier? Köszi!

  6. Margit says:

    Szia! Nincsenek új infóid a filmről? Lesz magyar premier?

    1. Szia, hamarosan megjelenik, en mar láttam a végleges verziót, nagyon ígéretes! A fesztiválokon jelenik majd meg először, utána kerül a nagyközönség elé…

      1. Margit says:

        De jó neked, hogy már láttad! 🙂 A rendező mutatta meg?
        Köszi az infókat! Magyar fesztiválokon is? Vagy ezt még nem tudni?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s